2018. szeptember 1., szombat

Spenótleves

Hozzávalók:


  • spenót
  • vaj
  • alaplé
  • fokhagyma
  • bors
  • szerecsendió
  • citromlé
  • tejföl
  • tojás 




Elkészítés:


Régen ettem ilyen finom leveskét!

A szárától, erétől megtisztított friss spenótlevelet jól megmossuk és lecsöpögtetjük.
Nem szükséges összedarabolni, éppen az a jó benne, hogy lehet harapni, érezni a spenót friss ízét.

Pillanatok alatt elkészül.
Készítsük elő a hozzávalókat.


Egy fazékban olvasztott vajon futtassuk meg a felszeletelt fokhagymát.


Amint megérezzük a fokhagyma illatát máris tehetjük bele a spenótot.


Amint a spenót levelek összeestek öntsük fel valamilyen alaplével.
Nekem éppen volt kéznél finom marhahúsleves, abból tettem bele.
Ennek hiányában tökéletesen megfelel egy leveskockából készített alaplé is.


Leves sűrűségig hígítsuk.


Ízesítsük sóval, ha szükséges, illetve  frissen őrölt borssal, reszelt szerecsendióval.


Pár percig főzzük majd citromlével savanyítsuk.


2 ek. tejfölt keverjünk simára vízzel.


Szűrőn keresztül adjuk a leveshez a habarást.


Amint felforrt máris egyenként üssük bele a tojásokat.
Most már ne keverjük meg.


Két perc  után le is kapcsolhatjuk a gázt.
A tojás a forró levesben éppen kellően megkeményedik, míg a sárgája kicsit lágy, folyós marad.
Nem szabad túlfőzni sem a spenótot, sem a tojást.

Nagyon kellemes, savanykás étel.