2013. december 31., kedd

Töltött tojás imbiszben

Hozzávalók:


  • tojás
  • majonéz
  • mustár
  • bors
  • citromlé
  • pici ketchup
  • citromkarikák
  • kocsonyalé





Elkészítés:

Kocsonyát főztem és a levéből elvettem egy keveset, ebből készítettem az imbiszes töltött tojást.

A szilikonos muffin sütő mélyedéseibe egy kis kocsonyalevet kanalaztam és hagytam megdermedni.
Egy levélke petrezselymet és darabka kápia paprikát tettem rá.



Megfőzzük a tojást.
Meghámozzuk.
Félbevágjuk és a sárgájából elkészítjük a tölteléket.
Villával összetörjük, sót, őrölt borsot, majonézt, kevés mustárt, pici ketchupot, pár csepp citromlevet adunk hozzá és simára keverjük.


Megtöltjük, nem túl púposra a tojásokat és töltött felükkel felfelé egyenként belehelyezzük a muffin sütőbe.


Egy szelet citrommal befedtem a tojásokat.

Majd óvatosan annyi kocsonyalevet kanalaztam rá, amennyi belefért.


Hűtőben megdermesztettem.

Másnap könnyen ki tudtam nyomni a hajlékony muffin formából.


Ha tettem volna bele zselatint, akkor szebb, keményebb formája lett volna, de a kocsonyalé sokkal ízesebb és így is eléggé megtartotta a formáját.


Megdíszítve tálaltam.


Gránátalmás saláta

Hozzávalók:

  • 6 db burgonya
  • 3 db cékla
  • 3 db sárgarépa
  • 1-2 db saláta hagyma
  • 15 dkg gépsonka/csirkemell
  • majonéz
  • mustár
  • őrölt fehér bors
  • citromlé
  • édesítőszer
  • 3-4 ek tejföl
  • 1 db gránátalma
  • petrezselyemzöld



Elkészítés:



Középen félbevágjuk és kiütögetjük a szemeket a gránátalmából.
Félretesszük.


Külön-külön héjában megfőzzük a jól megmosott burgonyát és a céklát.
A céklát kuktában gyorsabb főzni.
Majd meghámozzuk és külön tálba lereszeljük.


A sárgarépát is lereszeljük.
Egy külön kistányérra lereszeljük a gépsonkát is.
Az eredeti receptben csirkemell szerepel, amit kevés hagymán megpirítanak.

Az édes salátahagymát apró kockákra vágjuk.

Elkészítjük a mártást:
A majonézt mustárral, sóval, borssal, citromlével, kevés édesítőszerrel és tejföllel összekeverjük.

Összerakjuk a salátát.

Egy szép lapos tálat veszünk elő és a közepére egy poharat teszünk szájával lefelé fordítva.


Először a burgonyát halmozzuk a pohár köré, kicsit megsózzuk, rászórjuk a hagymát.

Meglocsoljuk egy kevés mártással.


Most a sárgarépát tesszük rá.


Erre terítjük el a sonkareszeléket.


Meglocsoljuk a mártással.
Végül ráhalmozzuk a céklát és a maradék mártást is rákenjük.
Kicsit húzzuk is össze kanállal, hogy szép márványos legyen.


Most már óvatosan kihúzhatjuk a poharat.
Jobb a pohár, mert a bögre füle miatt nehéz volt egy kicsit az összerakás.

Végül rászórjuk a gránátalma szemeket és a tál szélét bőségesen megdíszítjük vágott petrezselyem zölddel.


Tálalásig a hűtőbe tesszük.



Diós céklasaláta

Hozzávalók:


  • 3 db cékla
  • 3-4 marék dió
  • 2 gerezd fokhagyma
  • majonéz
  • bors
  • citromlé
  • kevés mustár












Elkészítés:

A céklát megmossuk és héjában, kuktában puhára főzzük.
Meghámozzuk és a reszelő legnagyobb fokán lereszeljük.


Közben egy teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk a diót.


Elkészítjük a mártást.
Kevés majonézt összekeverünk mustárral, sóval, borssal, citromlével, egy csepp édesítőszerrel és belenyomjuk a fokhagymagerezdeket is.
Simára keverjük.


A reszelt céklához adjuk a fele diót, amit a markukban nagyobb darabokra összetörünk.


Hozzáadjuk a mártás nagy részét is.


Összekeverjük.

Tálba tesszük.
A tetejét a maradék majonézzel, dióval és céklával díszítjük.


Behűtjük.



Vinyegret saláta

Hozzávalók:

  • 6 db burgonya
  • 2-3 db cékla
  • 2-3 db sárgarépa
  • 20-25 dkg savanyú káposzta
  • 3-6 db sós/kovászos uborka
  • 1 db lila hagyma
  • 1 db újhagyma
  • bors
  • olívaolaj
  • ecet
  • pár csepp édesítőszer



Elkészítés:



A megmosott burgonyát és céklát, külön-külön héjában puhára főzzük.
A céklát célszerű gyorsan kuktában megfőzni.


A megtisztított sárgarépát is külön, kis fazékban, kevés vízben, fedő alatt gyorsan puhára főzzük.

A meghámozott burgonyát és a répát kis kockákra vágjuk.


A meghámozott céklát szintén kis kockákra vágjuk és egy külön edényben olívaolajjal forgatjuk össze, így majd nem fogja elszínezni a többi hozzávalót.


Összevágjuk a lila hagymát és a kovászos uborkát is.
Az eredeti orosz receptben természetesen sós uborka szerepel, de ennek hiányában a mi kovászos uborkánk is megteszi.

A savanyú káposztát is pár vágással megvágjuk.


Végül mindent összekeverünk, megsózunk, borsozunk, olívaolajjal meglocsolunk és egy kevés ecettel savanyítunk.
Pár csepp édesítőszert is adjuk hozzá, hogy egyensúlyba hozzuk az ízeket.

Behűtve tálaljuk.
A tetejére szórjunk egy kis újhagyma zöldet.


Sós süti

Hozzávalók:

  • 50 dkg rétes liszt
  • 25 dkg margarin
  • 5 dkg zsír
  • 4,5 dl tejföl
  • 1 kk ecet
  • 3 kk só
  • 1 tojássárgája
  • késhegynyi sütőpor
  • esetleg reszelt sajt

a kenéshez:

  • 1 tojás
  • 1 mk fűszerpaprika


  • köménymag
  • szezámmag
  • dió
  • reszelt sajt
  • mák

Elkészítés:

A tésztát előző este szoktuk összeállítani.



Mindent összegyúrunk és egy éjszaka a hűtőben áll.



Másnap lisztezett lapon kinyújtjuk és tetszőleges alakúra vágjuk.


Vagy kerek formával szúrjuk ki, vagy csak derelyevágóval kisebb darabokra vágjuk.

Tepsibe rakjuk.
Tegyük alufóliára, úgy nem kell mosogatni.


A fűszerpaprikával elhabart tojással lekenjük a sütik tetejét.


Különféle rátétekkel szórjuk meg.

Szezámmaggal és mákkal:

Dióval:


Reszelt sajttal, köménnyel:



Közepes sütőben 180 C fokon  készre sütjük.


Családunk kedvenc sós sütije, Erzsi-féle sós néven fut, Erzsi barátnőm receptje után.


2013. december 30., hétfő

Fruzsi képviselőfánkja

Hozzávalók:

  • 10 dkg teavaj/margarin


  • 10 dkg liszt
  • 10 ek. víz
  • 4 tojás
  • vaníliakrém
  • tejszínhab





Elkészítés:




A vajat a vízzel felforraljuk és hozzáadjuk a lisztet.
Sűrűre főzzük.
3-5 percig fakanállal kavargatva főzzük.

Tűzről levesszük, áttesszük egy műanyag tálba.

Egyenként hozzákeverjük a tojásokat, miközben robotgéppel keverjük.

Ha kész, habzsákba tesszük és sütőpapírral bélelt tepsibe nyomunk csinos kis halmokat.

A sütőt előmelegítjük 220 C fokra és betesszük a tepsit.

13 percig ezen a hőfokon sütjük, majd mérsékeljük 180 C fokra és még kb. 10-12 percig sütjük.

Fontos, hogy közben ne nyissuk kis a sütő ajtaját.

Ha megsült, villával megszurkáljuk a fánkokat, hogy a gőz távozhasson és még 2-3 percig visszatesszük a sütőbe.

Ha kihűlt, éles késsel félbevágjuk és megtöltjük a vaníliás krémmel.


Tehetünk bele készen kapható krémes krémet vagy vaníliás pudingot, amit az előírás szerint készítünk, vagy - ha sok időnk van - főzhetünk magunk is klasszikus vanília krémet.

 
A tejszínhabot közvetlenül csak a kínáláskor tegyük a krém tetejére.


Másféle édes vagy pl. sajtos krémmel is megtölthetjük.