2023. augusztus 1., kedd

Darált húsos savanyú káposzta

Hozzávalók:


  • darált hús

  • savanyú káposzta
  • olaj
  • hagyma
  • fokhagyma
  • bors
  • kápia paprika
  • zöldpaprika
  • paradicsompüré
  • fűszerpaprika
  • tejföl


Elkészítés:


A darált húst egy kevés olajon, állandó keverés mellett pirítsuk meg.


Amikor a hús kifehéredik, akkor adjuk hozzá az apróra vágott hagyma felét, fokhagymát,  zöldpaprikát, kápia paprikát és fűszerezzük sóval, törött borssal.


Két kanál paradicsompüré is megy bele.


Néhány kanál vízzel forraljuk fel a ragut és tegyük félre.
 

Egy másik lábasban megfuttatjuk egy kevés olajon a maradék hagymát, majd fűszerpaprikát teszünk bele.


Közben - ha szükséges - a savanyú káposztát vízzel átmossuk és kicsit késsel megvágjuk.


A hagymához adjuk a káposztát és borssal fűszerezzük.


Néhány percig pirítjuk a káposztát.
 

Most hozzáadjuk a darált húst.


Jól elkeverjük.


Egy tepsibe simítjuk és a sütőben 180 C fokon rövid idő alatt összesütjük.


Nem kell sokáig sütni, hiszen az összetevők már előzőleg majdnem készre lettek pirítva.
 

A káposzta pedig szerintem akkor finom, ha nincs túlságosan puhára főzve.


Tálaláskor egy jókora adag tejföllel kínálhatjuk.


Akkor jó, ha a káposzta kellőképpen savanyú és a hús pedig finoman ízesített.