2014. november 6., csütörtök

Tejszínes sült hal

Hozzávalók:


  • 0,5 kg tengeri tőkehalfilé
  • 5-8 dkg vaj
  • 2 dl tejszín
  • 2-3 dl tejföl
  • fehér bors
  • citromlé
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • petrezselyem





Elkészítés:



A fagyasztott halfilét felengedjük, lemossuk, majd a két tenyerünk közt gyengéden kinyomkodjuk belőle a vizet.
Egy tálcán hagyjuk, hogy egy kicsit száradjon, majd citromlével meglocsoljuk.
Ettől a hal húsa egy kicsit tömörebb lesz, kevésbé esik majd szét a sütés során.


Közvetlenül a sütés előtt megsózzuk, borsozzuk a filét.

A felhevített vajban mindkét oldalán elősütjük a halat.
Először mindig a puhább oldalát sütjük, majd óvatosan, lapát segítségével megfordítjuk és a szilárdabb, korábbi bőrös oldalát is megsütjük.
Nem kell pirosra sütni, 2-3 perc elég lesz.


A megsült halat egy tepsibe helyezzük át, szép sorban egymás mellé és megszórjuk vágott petrezselyemmel.


A megmaradt sütővajat felöntjük a tejszínnel.
Beletesszük a zúzott fokhagymát.
Picit megsózzuk.
Felforraljuk egyszer.


Hozzáadjuk a jó sűrű tejfölt és még egyszer felforraljuk.



Ráöntjük a halra a mártást és megszórjuk a petrezselyemmel.


180-200 C fokos sütőbe tesszük és 10-15 perc alatt készre sütjük.


Bármilyen körettel kínálhatjuk.

Könnyű majonézes zöldbabbal tálaltuk.