2014. február 15., szombat

Hagymás rostélyos

Hozzávalók:

  • szeletelt marha/borjú rostélyos
  • mustár
  • olaj
  • törött bors
  • fokhagyma
  • őrölt kömény
  • sok fej hagyma
  • 2 ek liszt
  • olaj
  • só 
  • fűszerpaprika





Elkészítés:

Előző este bepácoljuk a húst.
A megmosott, leszárított szeletek oldalát késsel bevágjuk, hogy ne pöndörödjön majd fel a sütéskor a hús.
Mustárral, törött borssal, kevés őrölt köménnyel és sok zúzott fokhagymával, végül olajjal is bekenjük a húst.
Még véletlenül sem sózzuk meg!
Hűtőbe tesszük, akár 1-2 napra is.

Sütéskor először is megsózzuk a húst, majd egy lábasban kevés olajon mindkét oldalát szép pirosra sütjük.


Ha vastagabb a hús öntünk alá egy kevés vizet és fedő alatt puhára pároljuk a húst.
Akkor jó, ha már nem jön véres lé a beleszúrt kés nyomán.


Közben elkészítjük a sült hagymát.
Ebből sosem tudunk eleget sütni.
Mindenki imádja, ezért fejenként legalább 2 nagy fej hagymával számoljunk.
Vágjuk fel nem túl vékony szeletekre a hagymát.
Sózzuk meg mindkét oldalukat.
Így jobb ízű lesz, mintha sütés után sóznánk, akkor összetöppedne.


Egy nejlon zacskóba tegyük bele lisztet és adagonként rakjuk bele a hagyma karikákat.


Kicsit rázzuk össze, majd rázogassuk le a felesleges lisztet és tegyük bele nem túl sok forró olajba.
Nem kell úsznia az olajban.


Lapáttal forgassuk és pirítsuk ropogósra.


A frissen kisült húsra halmozzuk a pirított hagymát.


Szép színű fűszerpaprikával is megszórjuk.


Mi krumplipürével ettük, így jobban érvényesült a hús íze - én most borjúból készítettem.
Általában sült krumplival kínálják ezt az ételt, de úgy túl nehéznek találtam volna.