2013. október 23., szerda

Illatos sült hal

Hozzávalók:

  • halfilé
  • citromlé
  • feketebors szemes
  • zöldbors szemes
  • piros bors szemes
  • szegfűbors szemes
  • szegfűszeg
  • fokhagyma
  • vaj
  • liszt


Elkészítés:


Bármilyen halból elkészíthetjük ezt az ételt.
Legjobb filéből sütni.

A felengedett halat jól megmossuk, leszárítjuk,  majd citromlével meglocsoljuk.
Ebben hagyjuk állni egy kicsit.
Én előző este készítettem elő, ebben pácolódott egész éjszaka és csak jót tett neki, mert a hal húsa tömörebb lett, nem esett szét a sütés során.

Másnap kicsit lecsöpögtetjük a halat, megsózzuk  és bedörzsöljük  az illatos fűszerekkel, kissé bele is nyomkodjuk..


Ehhez a 3 színű borsot, a szegfűborsot és a szegfűszeget mozsárban nem túl finomra összetörjük.

Utána könnyedén lisztbe forgatjuk a szeleteket, de a felesleges lisztet leütögetjük.

Közepesen forró vajba dobunk pár vékonyra szeletelt fokhagymát és beletesszük a halat először a lágyabb felével lefelé fordítva.

Néhány perc után megnézzük, ha szép piros, akkor lapát segítségével óvatosan megfordítjuk, hogy a szilárdabb, külső oldala legyen alul.


Néha locsolgassuk meg a tetejét egy kis forró vajjal.
Készre sütjük.

Kiemeljük és a sült fokhagymákat is kivesszük, rászórjuk a halra.
Nagyon finom ízű lesz így sülve.


Az újabb adag halhoz megint adunk fokhagymát, figyelve, hogy ne égjen meg.

Tálaláskor egy kis petrezselymet szórunk rá.

Ne cseréljük le a vajat, mert az adja meg a halnak ezt a különleges dió ízű aromát.