2013. március 10., vasárnap

Laskagombakrokett



Hozzávalók:
  • 50 dkg laskagomba
  • 5 dkg vaj
  • 1 ek só
  • ½ tk. őrölt bors
  • kevés majoranna
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 4 ek. liszt
  • 3 dl tej 

  • A panírhoz:
  • 4 ek.liszt
  • 3 db tojás
  • 5 ek. zsemlemorzsa

  • olaj a kisütéshez


Elkészítés:



A tönkéről levágott gombát felszeleteljük, majd apró kockákra vágjuk.

A vajat felhevítjük, majd a gombát addig pirítjuk rajta, amíg minden levét el nem fövi.



Ekkor megsózzuk, borsozzuk és belekeverjük a szárával együtt finomra vágott petrezselyemzöldet, valamint a majoránnát.



4 ek. lisztet szórunk rá, és 1-2 percig kevergetve pirítjuk, amíg jól át nem sül.

Majd hozzáöntjük a tejet, jól elkeverjük és kb. 3 perc alatt kicsit nyúlós masszát főzünk.



Amikor elválik az edényfalától, akkor már jó.



Kihűtjük.

Vizes kézzel kroketteket formázunk és szokásos módon lisztben, kevés sóval ízesített felvert tojásban és végül zsemlemorzsában meghempergetjük.



Közepes lángon, bő olajban kisütjük.

Forgatgassuk közben, hogy minden oldala jól átsüljön.


Papírszalvétára szedjük ki, hogy a felesleges olaj lecsöpögjön róla.




Majonézzel vagy bármilyen mártással ehetjük.

Főzelékhez feltétnek is adhatjuk.